Emelem kalapom!

Hölgy

Hét lépéssel megelőzhető lenne a válás

A házasság, a család és a hit megerősítéséről tanácskoztak a Családok XI. Világkongresszusán.

2017. május 28. - Fekete Fanni főszerkesztő

dscf6561_jo_cikk.JPG

A liberális ideológiák terjedésével veszélybe került a család: egyre több a válás és az abortusz, míg a házasságkötések száma csökken – erre hívták fel a figyelmet a Családok Budapesti Világtalálkozóján. „Az előző tíz kongresszus célja a változásokkal szembeni kritika megfogalmazása volt, az idei ezzel szemben arra koncentrál, miket szeretnének elérni országaink” – mondta beszédében Levan Vasadze, a tavalyi, Tbiliszben megrendezett világtalálkozó igazgatója.

A kongresszus célja az élet-, család- és házasságbarát környezet megteremtése világszinten. Brian Brown, a világkongresszus elnöke hazánkat hozta fel pozitív példaként:

„Több békét, emberi jogot, igazságot fogunk tapasztalni, ha más országok is követik Magyarország családbarát politikáját.”

dscf6504_brian_brown_jo_cikk.JPG

Brian Brown - Fotó: Fekete Fanni

Egymillió magyar tűnt el az elmúlt harminchét évben

A rendezvényre meghívott előadók, politikusok, egyházi vezetők és szakemberek számos, a családot fenyegető veszélyforrást neveztek meg. Az egyik az ENSZ, ami nemek közti egyenjogúság címén a nőket használja fel céljai elérésére, világított rá Janise Crouse, az International Organisation for the Family vezetőségi tagja, aki 2003 és 2004 között maga is a szervezetnél dolgozott. Kifejtette:

Az ENSZ újradefiniálása szerint a nők állampolgárok, anyák és dolgozó nők, a meghatározásból azonban hiányzik a feleség.

Arról akarják ugyanis meggyőzni őket, hogy a férfiak erőszakosak, bántalmazóak és meggátolják őket kiteljesedésükben, a karrierépítésben. Crouse 2000-es felmérése során arra a következtetésre jutott: bár az elmúlt években a nők élethelyzete javult s nőtt az élettartamuk is, mégis boldogtalanabbak, mint a korábbi generációk tagjai.

dscf6524_cikk.JPG

Janise Crouse - Fotó: Fekete Fanni

Kiemelt fontosságot kapott a kongresszuson a gyermekvállalás. Magyarország népessége 1980 óta egymillió fővel csökkent, egy másik, 2015-ös statisztika szerint pedig az európai összháztartás 60%-a csupán egy vagy két főből áll. A feminizmus képviselői azt próbálják elhitetni a nőkkel, hogy az anyaság nem értékes: gyereknevelés helyett dolgozzanak, éljenek.

Azzal, hogy az anyaságot leértékelik, a gyereket is leértékelik, ami az abortuszok számának növekedéséhez vezet

– hangsúlyozta Nicholeen Peck, a Worldwide Organisation for Women elnöke.

A nők gyermekvállalási kedvét csökkentheti továbbá, ha negatív élmény volt előző szülésük, vagy ha kevés információval rendelkeznek arról. Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet elnöke szerint fontos, hogy a fiatalok felfedezzék testüket, tudatosan szembenézzenek saját fejlődésükkel és elfogadják, ajándékként fogják fel termékenységüket. Ebben fontos szerepe van a szülőknek, de különböző programok is a kamaszok segítségére vannak, mint a minden földrészen elérhető TeenSTAR. Ennek célja, hogy a fiatalok később felelősségteljesen, házasságban élve döntsenek egy új élet foganásáról.

dscf6570_cikk.JPG

Ékes Ilona - Fotó: Fekete Fanni

Szülők nélkül befolyásolhatóbbá válik az ember

Sok nő és gyermek életét teszi tönkre a béranyaság, amit a feministák és az emberjogi aktivisták egyenesen rabszolgaságnak tartanak. Bár több országban is törvény tiltja, ennek ellenére körülbelül ezer legálisan működő ügynökség üzletel magzatokkal. Jellemzően fiatal, egyetemista lányok vállalkoznak egy másik ember gyermekének kihordására, ami által nagy összeghez jutnak, de mivel nem vetik alá magukat orvosi vizsgálatnak, számos veszélynek teszik ki magukat és a magzatot egyaránt. A csecsemő gyakran idő előtt vagy alacsony súllyal jön világra és személyisége is sérül, amit a fogyasztói társadalom is kihasznál:

A szüleit nem ismerő, hagyományok és kultúra nélküli embert sokkal könnyebb manipulálni.

A gyereknek óriási szüksége van ezért az anyjára, aki a világot közvetíti számára, s aki által korai tapasztalatait szerzi.

Hét lépéssel megelőzhető a megcsalás

A Világkongresszus a házasság szentségét is hirdette. 2010 óta 46%-kal nőtt a házasságkötések száma Magyarországon. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta viszont arról számolt be, tízből hét pár kapcsolatában fordul elő hűtlenség. A megcsalás megelőzésével mégis kevesen foglalkoznak, mert azt gondolják, ha eddig nem fordult elő, ezután sem kell tartaniuk tőle. Mihalec szerint hét lépéssel megerősíthető a házasság: a felek mindenekelőtt definiálják a kapcsolatukat, s hogy mit jelent nekik a másik. A második lépés, hogy védjék meg a kapcsolat határait. Fontos továbbá a mintázatok figyelése is – árulkodó jel lehet például, ha egy férfinek az autója a legerotikusabb testrésze. Soha ne söpörjék a problémákat a szőnyeg alá, hanem oldják meg azokat. Ebbe száz százalékosan bele kell fektetniük energiáikat. Szüntessenek meg minden addikciót, ami elvonja figyelmüket a házasságról. Teremtsenek továbbá bizalmas, meghitt légkört, ami a hűtlenség ellenpárja, nem utolsósorban pedig beszélgessenek.

dscf6568_jo_cikk.JPG

Mihalec Gábor - Fotó: Fekete Fanni

Az egyes országok kormányai családbarát politikával javíthatnak a felmerülő  problémákon, Natalia V. Yakunina, a Sanctity of Motherhood Program elnöke szerint azonban ez önmagában véve kevés:

Bár fontos, hogy a családok az államtól anyagi támogatást kapjanak, a legfőbb, hogy a társadalom részéről is magasabb megbecsülésben részesüljenek.

Fekete Fanni

A bejegyzés trackback címe:

https://holgy.blog.hu/api/trackback/id/tr5812544845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása