A vámpírizmus, mint olyan, több ezer éves múlttal rendelkezik, és bár az utóbbi évtizedekben mind tartalmában mind megjelenítésében jelentősen változott (lásd csinitini-vámpírok vagy a napon csillogó, és akár vega életmódot is folytató csillámvámpír), én most a klasszikus, Bram Stoker által teremtett Drakula-féle vámpírképhez fogok visszanyúlni. Mert a „vámpírok” ma köztünk élnek, igaz, hétköznapi nevükön energiavámpíroknak nevezzük őket.

 Energiavámpírnak azokat az embereket nevezik, akik a szervezetük működéséhez szükséges energia egy részét másoktól lopják el. Az energiavámpír áldozata csak azt veszi észre, hogy fárad, kimerül, az addig jól menő dolgai egy szempillantás alatt kínszenvedésbe csapnak át.

Ehhez pedig nem kell sok idő. Fontos azonban azt leszögezni, hogy a legtöbb „vámpír” nem is tud arról, amit cselekszik, nem mondható tehát, hogy szándékosan hajtja végre sötét tervét

 Az energiavámpír-típusú ember 

A megnevezés, hogy „energiavámpír” egy meglehetősen frappáns és szellemes, úgymond köznapi elnevezése az ilyen típusú embereknek. Remekül illik rájuk a név, amit az alábbi vámpír-energiavámpír párhuzammal szemléltetek is.

A vámpírok általában jellegzetes kinézettel és megjelenéssel rendelkeznek. Se nem élők, se nem holtak; az életerőt azért másoktól szívják, mert bennük nincsen élet. A legtöbb áldozat erről gyakran nem is tud, vagy éppen tehetetlen ezzel a támadással szemben, ugyanakkor utána szétszórtnak érzi magát, levertnek, gyengének. Sőt, esetenként belőle is vámpír lesz. Ugyanakkor általában a vámpír otthonunkba, az életterünkbe nem léphet be meghívás nélkül. Kerülik a napfényt, jellemzően a sötétben vadásznak, mivel ott észrevétlenek tudnak maradni.

Gyakran az energiavámpírokra is sajátos megjelenés jellemző, ez lehet kifejezetten csinos vagy elegáns és elsőre tűnhetnek kimondottan barátságosnak, elbűvölőnek vagy éppen csábítónak, ám ez csupán egy illúzió, amely mögött általában egy negatív, például nárcisztikus vagy perfekcionista jellem bújik meg. Kiválóan illik rájuk a se nem élő se nem holt szimbolika, mert a tipikus energiavámpír nem éli a saját életét, ellenben belemászik másokéba.

Tóth Dániel pszichológus szerint egy ilyen típusú embernek erre remek eszközei vannak: a kritika, vita, panaszkodás vagy bűntudatkeltés, mellyel célja tulajdonképpen az, hogy a másik fölé kerüljön, mert ettől erőre kap, ettől jobban érzi magát.

Teljesen mindegy, hogy valaki egy másokat lenyomó, domináns, uralkodó autoriter, vagy egy áldozati mártír minőségben közelíti meg, az eredmény ugyanaz; az interakció után levert lesz, gyenge, szétszórt. Ha valakivel rendszeresen ezt tapasztalják, akkor több mint valószínű, hogy az az ember egy ilyen energiavámpír. Ha gyakran, vagy akár állandóan ilyen egyéneknek, beszélgetéseknek van kitéve az ember és nem vigyáz, akkor könnyen belőle is ilyen személy válhat.

Viszont ahogy fentebb már említettem – ahogy a vámpírok estében, úgy itt is –, az ilyen embereknek is szükségük van meghívásra. Ezért van az, hogy az alacsony önbecsülésű, alárendelődő, megfelelési kényszerben élő emberekből nagyon könnyen lesz ilyesféle „vámpírvacsora”. Ez azért lehetséges, mert az ilyen személyek eleve szétszórják, elpocsékolják az energiájukat – mondhatni, náluk elfolyik az energia –, és az energiavámpírok ezt megérzik.

Ha már valami megérzéséről beszélünk, „vacsoráról” (a vacsoráról meg eszünkbe jutnak a ragadozók), akkor ezen a ponton szóba is kerülhet a vadászat. Ahogyan a vámpírok is, úgy az energiavámpír is sötétben vadászik.
A sötétség ellen a megoldás pedig a fény. Az energiavámpír kerüli a fényt (jelen esetben ez itt a tudatosság). Ez a fény-szimbolika azért is találó, mert ha ön teljesnek érzi az életét, jól érzi magát a bőrében, mondhatjuk úgy is, hogy „ragyog”, mint a Nap, akkor messze el fogják kerülni azok az emberek, akik mások kárára élősködnének. Másrészről a Nap az, amelyik a fényével utat tud mutatni a sötétségben.
A vámpírok látszólag nem öregszenek, az energiavámpírok pedig valójában nem nőnek fel. Ez a fajta működés egy alapvetően infantilis működés; ugyanakkor ez nem életkorfüggő, tehát akár egy szülő is lehet ilyen.

 Hozzáállás az ilyen emberekhez

Az energiavámpírral – legyen az akár rokon, akár barát vagy munkatárs – nem érdemes hadakozni, mert ha esetleg vitába bocsátkozik vele, esetleg megsajnálja, megpróbál segíteni rajta, tanácsokat osztogat neki, máris belement a játszmájába. Ettől sajnos az illető nem fog megváltozni, csak ön fog lemerülni; és ezzel senkinek nem tesz szolgálatot. Viszont ha rendszeresen vagy huzamosabb időre belebonyolódik ilyen kapcsolatba, előbb-utóbb önben is fel fognak ébredni ezek az ösztönök, hogy másoktól pótolja azt az energiát, amit itt elvesztett.

Sokan azt javasolják, hogy minél messzebb kerüljük el az ilyen embereket. Ez azonban nem olyan egyszerű, és nem is igazán jó megoldás, hiszen bármikor áldozattá válhatunk újra.

Ha fontos az illető, érdemes a dolgok után járni és kideríteni a valós okokat. Mi az, ami miatt egyedül nem boldogul, miért akarja, hogy a másik is rosszul érezze magát? Kérdezzen!

 Van megoldás

Az a jó hír, hogy van erre a helyzetre megoldás, ami egyszerre lehet védelem, kezelés és akár gyógymód is erre a problémára. Egy: legyen éber, szenteljen figyelmet magának, vegye észre, hogy mit történik önben és ön körül, a környezetében. Kettő: tegye fel a kérdést magának, önnek hol a határ? Mennyire folyik bele mások életébe, vagy engedi, hogy mások beleszóljanak az önébe? Nem számít, hogy rokonról, barátról vagy ismerősről van szó: határokra szükség van. Ha ez nincs rendben, akkor fontos lehet helyreállítani, szükség lehet arra, hogy rendezze a kapcsolatát azzal az emberrel, aki ilyen energiavámpír-minőségben először megsértette az ön határait.
Három: tegyen önmagáért, tanuljon meg töltekezni. Van, aki inkább a csendes egyedüllétből, van, aki a mozgalmas programokból, például sportolás közben tud feltöltődni. Mindegy, hogy ez az ön számára micsoda, egy jó könyv, a városi forgatagba való belevetődés, érdekes programok, vagy épp sport, egy a lényeg: csinálja.

És végül, de nem utolsó sorban, ismerje meg és szeresse önmagát. Csak legyen az, aki, hallgasson a szívére, a lelkére, a megérzéseire és élje az életét.

Berényi M. Ildikó