Emelem kalapom!

Hölgy

Miért vagyunk telhetetlenek?

Szebbet, jobbat, újat!

2017. július 13. - Hölgy Magazin

pexels-photo-318236_pexels.jpeg

Mindannyian ismerjük az érzést, hogy hiába értünk már el valami fontosat az életben vagy szereztünk be számunkra nélkülözhetetlen termékeket (legyen az ruha, cipő vagy mobiltelefon), nem tudunk elégedetten hátradőlni. Ott munkál bennünk, hogy lehetnénk még sikeresebbek is, és szükségünk van egy (?) újabb csinos blúzra. Csak hajszoljuk az újdonságokat, és túlzásba visszük a tökéletességre törekvést.

Pillanatnyi kielégülés

Az alapvető emberi tulajdonságok közé tartozik, hogy nem ragadunk le egyhelyben, hanem keressük a boldogság felé vezető utat. Ugyanakkor – a saját érdekünkben – tudnunk kellene örülni annak is, amit már elértünk és ami a miénk. Ezt a jelenséget felerősíthetik külső tényezők is: ide lehet sorolni a média hatását, ami jelentősen beleszól a mindennapjainkba. Egy kevésbé fajsúlyos példánál maradva, sok nő érezheti úgy, hogy hiába vásárolt már egy halom nyári ruhát, mert ha megtetszik neki egy másik póló, szoknya stb., azt is meg akarja szerezni. Habis Melinda klinikai szakpszichológust, az onlinetanacsadas.com szakértőjét kérdeztük arról, mi áll a jelenség hátterében.

„A fogyasztói társadalom működésének alapja, hogy vásárlásra ösztönöznek minket. Ehhez az is hozzátartozik, hogy sokszor rossz érzéseket is keltenek a reklámok. Bár ezek nem tudatosulnak bennünk, mégis hatnak a viselkedésünkre. A vásárlás azonban csak pillanatnyi kielégülést nyújt.

Ha például meg is vesszük magunknak a legmenőbb telefont, csak rövid ideig tudunk örülni neki, hiszen valójában nem erre vágytunk, hanem az érzésre, amivel a reklámban az adott terméket összekapcsolták. Ha ruhát vásárolunk, akkor valójában azt szeretnénk, hogy elismerő pillantásokat zsebelhessünk be vagy hódítsunk.”

Ellenállni a hamis képnek

Nem könnyű elégedettnek lenni magunkkal, mert a média a különböző felületeken keresztül azt sugallja, hogy mindig tökéletesen kell kinéznünk, és meg kell felelnünk a társadalmi elvárásoknak, ami persze lehetetlen. „Ide kapcsolható a másokhoz való hasonlítgatás is, az önbizalomhiánnyal egybekötve” – magyarázza a szakértő.

Ha valaki lelkileg erős és kiegyensúlyozott, helyén van az önismerete, akkor ellent tud állni a médiumok által közvetített hamis képnek.

Nincs szüksége arra, hogy másokhoz hasonlítsa magát, és úgy akarjon kinézni, mint egy manöken. Ez azonban nem jön könnyen, az önismereti munka mindenki számára fáradságos. Ráadásul nem is lehet könyvek vagy a monitor előtt ülve elsajátítani. Érdemes önismereti csoportokba járni ahhoz, hogy reális képet alkossunk saját erősségeinkről, gyengéinkről, kapcsolatainkról, és megértsük, illetve megtanuljuk kezelni ezek rákfenéit.

A párunkat is lecseréljük?

Habis Melinda szerint az a szokás, hogy mindig mást, újat és jobbat szeretnénk, az emberi kapcsolatokra nézve is káros hatással van. „Ha valami nem működik jól, akkor nemcsak a ruhát vagy az elektronikai cikkeket dobjuk el, hanem a párunkat is könnyen újra cserélhetjük. Nem vagyunk hajlandóak megküzdeni a nehézségekkel, és jobbá tenni, ami elromlott. Ilyenkor azonban csapdába kerülünk. Idővel ugyanis a konfliktushelyzetek elkerülhetetlenek két felnőtt ember között, és érzelmi munkára van szükség ahhoz, hogy az eltérő nézőpontokból konszenzus, közös út legyen. Így tehát nem kell energiát befektetnünk, elköteleződnünk, viszont ennek az az ára, hogy a kellemes érzéseink is kérészéletűnek bizonyulnak.”

Tuska Borbála

A bejegyzés trackback címe:

https://holgy.blog.hu/api/trackback/id/tr2912659873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása